Darts – Őrült jó lesz ez a show!

Darts – Őrült jó lesz ez a show!

Jön a Hungarian Darts Show. Május 17-én olyat láthat az MVM Dome közönsége, amilyenre korábban nem volt Magyarországon példa. A világ legjobb játékosain kívül magyar sportolók és közismert személyiségek állnak tábla elé – hangzott el az esemény sajtótájékoztatóján.

Ott lesz az angol Phil Taylor is. Ő a sportág legnagyobb alakja. Azon kevés játékosok egyike, akik mind a két szervezetnél (BDO, PDC) világbajnoki címet tudtak szerezni. A világsztárok lista meglehetősen tekintélyt parancsoló, hiszen Phil Taylor, Gerwyn Price mellett Raymond van Barneveld, Michael van Gerwen, Fallon Sherrock és Devon Petersen is ott lesz a budapesti gálán, így kijelenthető, hogy a szervezők a tavalyi European Tour után újabb sporttörténelmi rendezvényt bonyolítanak le.

“Jó itt lenni Budapesten. Szeretettel fogadtak, és felemelő érzés, hogy a dartsot népszerűsíthetjük.” – jelentette ki Phil Taylor. A sajtótájékoztatón Michael van Gerwen hangsúlyozta: nagy show-ra készülnek. „A legfontosabb, hogy szórakoztatni szeretnénk a közönséget. „Persze, show lesz és bulihangulat, de mindannyian versenyzők vagyunk, így természetesen nyerni szeretnénk” – mondta a holland sztár.

Bemutatja továbbá darts tudását Sydney, Athén és Peking olimpiai bajnoka is, Dr. Kiss Gergely elmondta, bár az élsportban eltöltött évei a vízilabda világában zajlottak, de köztudott róla, hogy az egészséges életmód és a sport szeretetének fontosságára hívja fel a figyelmet. „A Nagy Sportágválasztón, az Ötpróba projektben sok-sok olyan emberrel találkoztam, akik sosem voltak élsportolók, de a programok hatására hozzászoktak a rendszeres sportoláshoz. Bízom benne, hogy a Darts Show-nak is lesz ilyen hatása.” – mondta Kiss Gergely.

Takács Péter, a Darts Event Kft., ügyvezetője, az esemény főszervezője megjegyezte, a sportág egyre népszerűbb világszerte, és azon dolgoznak, hogy Magyarországon is ez legyen a tendencia. „A magyarok nagyon szeretik a dartsot. Ez kiderült az őszi European Tour-állomáson is. Most egy show-ra készülünk világsztárokkal. Az eseménynek van egy jótékony oldala: a produkció 1.000.000 forinttal támogatja a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetet.” – tette hozzá a főszervező.

A budapesti sajtótájékoztatón ott volt a legendás mérkőzésvezető, Russ Bray is, aki szerint a darts egyre népszerűbb. „Jó azt látni, hogy évről évre egyre nagyobb az a tábor, amely rajong a sportágért. A Hungarian Darts Show is ’népszerűsítő’ esemény. Örömmel veszünk részt a show-n” – mondta a szakember.

Jákó Eszter Júlia, az MVM csoportszintű kommunikációs igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, az MVM ma már nem az a vállalatcsoport, ami 10 évvel ezelőtt volt. „Innovatív, lendületes, fiatalos és színes, amely jelen van minden háztartás és család életében, gondoskodik az ország ellátásbiztonságáról. A darts pedig egy egyre népszerűbb és egyre nagyobb szurkolótábort maga mögött tudó sport, amely egyesíti magában a tudást, a koncentrációs képességet és a lélekjelenlétet. Sok közös értéket ismertünk fel a mi működésünk és a darts között, ezért büszkén csatlakoztunk a népszerűsítéséhez. Bízunk benne, hogy egy hosszú távú sikeres együttműködés kezdetét jelöli ez az év, és örülünk, hogy a mostani eseménynek az MVM DOME adhat otthont.”

A világszínvonalú show megrendezését az MKB Bank is támogatja. „Azzal, hogy szponzorként állunk az esemény mellé, kettős célunk van. Egyrészt az, hogy világbajnokokat, legendákat felvonultató gála műsorokkal és pontversenyekkel hozzájáruljunk a hazai darts élet megalapozásához, másrészt pedig az, hogy a támogatással lehetőséget kínáljunk arra, hogy a tehetséges darts játékosok karrierje a nemzetközi porondon is biztosítva legyen” – fogalmazott a sajtótájékoztatón Puskás András, az MKB Bank elnöki főtanácsadója.

Fotók: Vörös Nándor

Close Menu