Tösmagi U20-as Európa-bajnok, Nyikos döntős Rómában!
72kg GR Attila Tamas TOESMAGI (HUN)

Tösmagi U20-as Európa-bajnok, Nyikos döntős Rómában!

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia híre – Fantasztikus napot zártak sportolóink a Rómában zajló U20-as birkózó Európa-bajnokságon: Tösmagi Attila aranyérmet nyert a kötöttfogású 72 kilogrammosok mezőnyében, míg Nyikos Veronika (76 kg) döntőbe jutott. Szenttamási Rózának (55 kg) csütörtökön a vigaszágon szurkolhatunk.

Tösmagi Attila három győztes mérkőzést követően jutott be kedden a szerda esti döntőbe, amelyben az ifjúsági olimpiai bajnok, junior Eb-ezüstérmes azeri Gurban Gurbanov állt vele szemben. A második menet közepéig mindkét sportoló egy-egy passzivitási pontot harcolt ki magának, ami nem az U20-as világbajnoki bronzérmesünknek, a tavalyi junior Eb második helyezettjének kedvezett. Tösmaginak tehát hajtania kellett. És hajtott is! „Körbetáncoltatta” Gurbanovot a szőnyeg szélén, míg riválisának már nem volt hova menekülnie, egy pontért kilépett (2–1). A magyar fiú a maradék egy percben ügyesen megőrizte előnyét, és ez egyben azt is jelentette, hogy junior Európa-bajnoki címet ünnepelhetett!

Szerda délelőtt kezdetét vette a női program, és magyar kifejezetten jól alakult a nap. A legtovább, egészen a döntőig a még kadetkorú Nyikos Veronika menetelt, a 76 kilogrammosok között – a lengyel Daniela Tkachukot 10–8-as állásnál tusolta, majd az elődöntőben a német Laura Kühnt 8–5-re verte. A csütörtök esti fináléban az ukrán Marija Orleviccsel méri össze a tudását.

Borsos Viktória (59 kg) a bronzcsatában lesz érdekelt, miután az első meccsén 8–4-re győzött a német Luna Rothenberger ellen, majd a fináléba jutásért 5–1-re kikapott a török Ebru Dagbasitól. Szenttamási Róza (55 kg) és Terék Fruzsina (68 kg) az első mérkőzésén vereséget szenvedett, közülük egyedül a junior Eb-második Szenttamási jutott vigaszágra, így ő tovább birkózhat a bronzéremért.

Gratulálunk mindenkinek, csak így tovább! Hajrá, KIMBA!

U20-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, RÓMA

Szerdai eredmények

Negyeddöntő
55 kg: Elnura Mammadova (azeri)–Szenttamási Róza tus 4–0-nál
59 kg: Borsos Viktória–Luna Rothenberger (német) 8–4
68 kg: Laura Godino (olasz)–Terék Fruzsina 10–0
76 kg: Nyikos Veronika–Daniela Tkachuk (lengyel) tus 10–8-nál

Elődöntő
59 kg: Ebru Dagbasi (török)–Borsos Viktória 5–1
76 kg: Nyikos Veronika–Laura Kuehn (német) 8–5

Döntő
72 kg:
 Tösmagi Attila–Gurban Gurbanos (azeri) 2–1

Írta: K. B.
Fotók: UWW

Close Menu