Teke – Kialakult a végső sorrend a bajnokságban
Véget ért a bajnokság. Megvan a végső sorrend a Positive Adamsky Férfi Szuperligában, valamint a Női Szuperligában is a tekéseknél. A férfiaknál az már korábban eldőlt, hogy a 2022/2023. szezon…
Véget ért a bajnokság. Megvan a végső sorrend a Positive Adamsky Férfi Szuperligában, valamint a Női Szuperligában is a tekéseknél. A férfiaknál az már korábban eldőlt, hogy a 2022/2023. szezon…
Világkupa-éremmel debütált az új szövetségi kapitány. A tekéseknél Rijekában rendezték meg az idei vk-t, ahol Hári Boglárka dobogóra tudott állni, miután harmadik lett. Orosz István ezzel vk-éremmel kezdett a női…
Jön az egyénik Világkupa a tekéseknél! A Nemzetközi Szövetség (WNBA-NBC) Rijekában rendezi meg a VK-t, amely a csapatvilágbajnokság erőfelmérője is lesz egyben. Magyarországról az U23-as csapat tagjaként utazik Németh Enikő,…
Orosz István irányítja a nemzeti csapatot! A szakember a válogatott mellett az erdélyi Electromures Romgaz együttesénél is folytatja a munkát. Korábban a tekelegenda, Csányi Béla töltötte be a nőknél is…
Mindhárom magyar csapat továbbjutott az első körből a teke BL-ben. A nőknél az Ipartechnika Győr Lengyelországban, míg a férfiaknál a Szeged és Zalaegerszeg is Németországban lépett pályára. A Rába-partiak a…
Elstartolt a Bajnokok Ligája új kiírása a tekézőknél. A nőknél az Ipartechnika Győr SE 5-3-ra verte a vendég lengyel Alfa-Vectort. A férfiaknál két magyar csapat érdekelt a legrangosabb európai kupasorozatban:…
Magyar érmek a nemzetközi teke kupákban. A Magyar Teke Szövetség információi szerint a Zengő Alföld Szegedi TE férfi csapata az Európa Kupában ezüstérmet szerzett, miután Münchenben 7-1-re kikapott a horvát…
Véget ért a huszadik alkalommal megrendezett szegedi BB Mentor Kupa Világranglista verseny. A viadalon öt ország versenyzői vettek részt. A Magyar Teke Szövetség információi szerint a nőknél Berki Zita, a…
Három világbajnoki ezüst Észtországban. A teke-világbajnokságon vegyespárosban, vagy ahogy a sportágban hívják, tandem mixben második lett a Sass Edit, Móricz Zoltán kettős. Ugyancsak ezüstérmet gyűjtött be Zapletán Zsombor is, aki…
Két világbajnoki ezüst Észtországban. A teke-világbajnokságon vegyespárosban, vagy ahogy a sportágban hívják, tandem mixben második lett a Sass Edit, Móricz Zoltán kettős. Ugyancsak ezüstérmet gyűjtött be Zapletán Zsombor is, aki…