Németh Szilárd: Közösen kell majd újra indítanunk a felkészülést, az edzéseket és a versenyeket
????????????????????????????????????

Németh Szilárd: Közösen kell majd újra indítanunk a felkészülést, az edzéseket és a versenyeket

A világ sportja, összes sportága rendkívül nehéz helyzetbe került a koronavírus-járvány miatt, s ezen csak hatalmas kitartással, türelemmel, összefogással tud úrrá lenni, a felelős sportvezetők ezt hangsúlyozzák most a versenyzők felé. A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) elnöke, Németh Szilárd ennek szellemében írt levelet a hazai birkózócsalád tagjainak.

„Tisztelt Magyar Birkózók!

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a tokiói ötkarikás játékok szervezőbizottsága kedden közös nyilatkozatban jelentették be, hogy a 2020-as olimpiát elhalasztják legfeljebb egy évvel. Mindezt a koronavírus okozta világjárvány miatt, a versenyzők és az összes résztvevő, a világ sportjának egészségét előtérbe helyezve.

Nenad Lalović, világszövetségünk (UWW) elnöke, a NOB tagja így fogalmazott: „Megértem, hogy a halasztás befolyásolja az előkészületeket, és ebben a pillanatban még rengeteg a bizonytalanság, de a prioritásunk továbbra is az egészség és a biztonság. Amint bármilyen konkrétum kiderül, naprakészen reagálunk rá: az elkövetkező hetekben a UWW büró videokonferenciát tart, amely után a globális egészségügyi és sporthelyzetet értékelve döntéseket hoz az idei versenyszezonról.”

Ebben a nehéz és rendkívüli helyzetben teljesen megértem csalódottságotokat és kiszolgáltatottság érzéseteket, hiszen erre az olimpiára verejtékezve, sok-sok lemondás árán készültetek évek óta. Már megszereztétek vagy megszerezhettétek volna az indulás jogát, a nemzeti olimpiai kvótát. Többötöknek – életkoránál fogva – már-már az utolsó lehetőség a bizonyításra. A bizonytalan új időpont, sőt, az egyéni védekezés és az egymástól való távoltartás szabályai pedig az egy évvel későbbi olimpiára való felkészülést is nehezítik.

Viszont tudomásul kell vennünk, hogy első az emberek élete, egészsége. A sportolóké, edzőké, a szurkolóké, a rendezőké, az időseké és fiataloké egyaránt. Be kell tartanunk az egészségünk megvédésére és társas viselkedésünkre vonatkozó szabályokat: otthonmaradás, alapos kézmosás, védőeszközök használata, rendezvények tiltása, stb. Ezekről a Magyar Birkózószövetség is intézkedett.

Kedves Barátaim!

Büszke vagyok Rátok, és köszönöm Nektek, hogy ilyen intelligensen kezelitek a helyzetet, és fegyelmezetten veszitek tudomásul, hogy most nemcsak sportolói, de egész nemzeti közösségünk érdeke előbbre való, mint a személyes elképzeléseink. Mert csak együtt sikerülhet csökkentenünk a vírus terjedésének sebességét, csak összefogással, közös cselekvéssel juthatunk túl ezen a vészterhes időszakon.

Néhány napja volt 99 éve, hogy 1921. március 16-án a magyar birkózócsalád hivatalosan is megalapította szövetségét. Pedig azelőtt legutóbb 1912-ben vehettünk részt az olimpián, az 1916-os berlini elmaradt az I. világháború miatt, az 1920-as antwerpenin pedig a háborúban vesztes országok nem indulhattak. Majd az 1940-es helsinkit és a négy évvel későbbi londonit sem rendezték meg a II. világháború okán. Mindezek ellenére 19 olimpiai aranyat szereztünk a nemzetnek, és a negyedik legsikeresebb hazai sportág vagyunk. Mindig jó példával jártunk elöl a jövő birkózónemzedéke, szurkolóink és más sporttársaink előtt a veterán bajnokok és mestereink megbecsülésével, edzőtársaink és ellenfeleink tiszteletével. A fegyelmezettségbe, a küzdelembe, az összekapaszkodásba és az elvégzett munkába vetett hit – előbb vagy utóbb – mindig meghozta a gyümölcsét.

Most is ezekre az erényekre van szükségünk, hogy túléljük, túltegyük magunkat a járványon, és újra kezdhessük, folytathassuk a normális sportolói életet. Közösen kell majd újra indítanunk a felkészülést, az edzéseket és a versenyeket. És közösen kell megnyitnunk a Kozma István Birkózó Akadémia csepeli csarnokát is. Addig is kitartást, hasznos otthoni időtöltést és jó egészséget kívánok mindannyiótoknak!

Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyar birkózók!”

Close Menu