Mocsai Lajos: Felértékelődnek a valós közösségek!

Mocsai Lajos: Felértékelődnek a valós közösségek!

Tisztújítás volt a közelmúltban a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetségben (MEFS) ahol a szervezet elnökének Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajost választották meg. A sportvezetővel az azóta eltelt időszakról és a tervekről beszélgettünk – többek között.

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség közgyűlése augusztusban választotta meg elnöknek. Mi történt a MEFS háza táján azóta?

A Testnevelési Egyetem rektoraként is állítom: minden eszköz a kezünkben van ahhoz, hogy a felsőoktatásban tanulóknak segíteni tudjunk. Megalakultak a szövetség működéséhez elengedhetetlen bizottságok, továbbá Juhász Péter személyében új főtitkára van a MEFS-nek.


Úgy fogalmazott, hogy az egyetemistáknak „segíteni” kell. Segítségre szorulnak?

Jelenleg a felsőoktatásban részt vevő hallgatók közel ötven százaléka egyáltalán nem végez semmilyen sporttevékenységet. Huszonöt százalékuk keveset mozog, huszonöt százalékuk pedig heti rendszerességgel sportol, vagy azért, mert az élsportban érdekelt, vagy pedig azért, hogy az egészségét megőrizze. Ez egy 2019-es felmérés, amelyet nyugodtan lehet siralmasnak nevezni.

Hogy lehet ezen a „siralmas” helyzeten javítani?

Az egyetemeken, főiskolákon tanulók gyakorlatilag a jövő értelmiségének számítanak. Továbbra is fontos, hogy a fiatalok életében markánsan jelen legyen az élsport. Az élsportolók részére egy speciális ösztöndíjrendszert dolgoztunk ki, amely lehetőséget teremt a kettős karrierre, azaz ebben a csoportban az élsport mellett a diploma megszerzésére is nagy hangsúlyt fektetünk.

Mi van azokkal, akik nem élsportban gondolkodnak?

Szintén nagyon fontos az utánpótlás bázis. Itt fiatalabb korosztályokról van szó, mint az egyetemisták, de az utánpótlásban dolgozókkal együttműködve a cél az, hogy a jövő generációjának tanulással, sporttal  teljes, valós közösségeket kínáljuk.

A valós közösségek megfogalmazás eléggé beszédes…

Kicsit elkoptatott, de mindig muszáj beszélni róla, hogy a virtuális térben eltöltött időnél sokkal egészségesebbek a valós közösségekben szerzett tapasztalatok, élmények. A MEFS ezt a területet kiemelten fontosnak tartja, hiszen csak így tudjuk valóban megtölteni tartalommal a Sportoló Nemzet szlogent.

A MEFS-elnöki tisztsége mellett a Magyar Rektori Konferencia társelnökekeként is kíván hatni erre a folyamatra?

Természetesen. A Testnevelési Egyetem rektoraként az edzőképzés kapcsán több, mint negyven sportági szövetséggel, illetve szakszövetséggel vagyok kapcsolatban. Ebből adódóan az egyetemekkel együttműködve az lesz az egyik fontos feladatom, hogy minden döntéshozót arra sarkalljak, hogy vegyenek részt az ifjúság egészségének megőrzésére épülő programban.

Close Menu