Mi akkor most zöldre váltunk!

Mi akkor most zöldre váltunk!

Eljött az a pillanat, amikor mi versenyszervezők, környezetünk megóvása érdekében meghatározó, markáns változtatásokat vezetünk be eseményeinken, melyben számítunk a Ti támogatásotokra is. 


VERSENYEINKEN A FRISSÍTŐPONTOKON A MAI NAPTÓL NEM HASZNÁLUNK SE MŰANYAG, SE PAPÍR EGYSZERHASZNÁLATOS POHARAKAT.

Átvesszük a terepversenyeken már jól bevált szlogent és módszert:

HOZD EL A SAJÁT POHARAD!

Továbbiakban a frissítést a versenyzőknél lévő poharakba, kulacsokba vagy ivótartályokba biztosítjuk! A frissítőpontokon a torlódások elkerülése érdekében – az eddigiekhez képest – hosszabb állomásokat biztosítunk és megfelelő számú ÖKO frissítőasztalt állítunk fel. Mind az izotóniás italokat, mind pedig a vizet saját magatoknak tudjátok vételezni, így ezzel KÖZÖSEN, drasztikusan tudjuk az eseményeinken keletkező SZEMETET CSÖKKENTENI! 


Hiszünk benne, hogy MEG KELL TENNÜNK az első lépéseket!

Bízunk abban is, hogy közös erővel mostantól nem csak a versenyeken, hanem a hétköznapjaink során is mindannyian egyre zöldebb életvitelt tudunk megvalósítani, mert a szlogen nem csak a “szomszédra” hanem ránk is igaz: 

A FÖLDET NEM APÁINKTÓL ÖRÖKÖLTÜK, HANEM UNOKÁINKTÓL KAPTUK KÖLCSÖN!”

A pohármentes verseny kezdeményezéshez alapítóként az alábbi versenyek szervezők már csatlakoztak, de reméljük, hogy további szervezők is felveszik velünk a kapcsolatot és száműzik versenyeikről az egyszerhasználatos poharakat.


Márkus István Öcsi – Bodri Trail, Black Hole, Borvidék Félmaraton, Fut a Birtok, Korinthosz, BB24 Bonyhád-Bátaszék

Markus Hohnstädt – Panorámafutás, Dunakanyar Félmaraton, Panoráma Trail, Moonlight Run

Keczán Pál & Keczán Máté – Austrotherm Tihanyi Félmaraton, Mapei Szigligeti Félmaraton, újHÁZ Centrum Napfelkelte Félmaraton, Kedvenc Kereskedőház Naplemente Félmaraton, Europe Run

Bedő Bea – Intersport Keszthelyi Kilométerek

Zelcsényi Miklós –  NN Ultrabalaton, Ultra Tisza-tó-130, Burgerking Ultrabalaton Trail, Parlament Run, dm Balaton Run, Generali Night Run Budapest, Polar Kenese Futam, Generali Run Balatonfüred,  Primavera Balatonman Kenese Triatlon Fesztivál

Gusztos Péter – SUHANJ! 6, Urban Trail

Close Menu