Kassáról igazolt kapust a Juventus

Kassáról igazolt kapust a Juventus

Az olasz FC Juventus csapatába igazolt Jakub Vinarčík az FC Kosice U17-es szlovák válogatott kapusa.

A 16 éves kapus júniusban próbajátékon vett részt Torinóban, ahol meggyőzte a Juventus Akadémia vezetőit és augusztus végén Vinarčík 2024-ig szerződést kötött a 36-szoros olasz bajnokkal.

„Klubunk mindent megtett annak érdekében, hogy  Jakub a zebráknál folytathassa  pályafutását. Hatalmas tehetség, és most már csak rajta múlik, hogy egyszer a szlovák felnőtt válogatottnak a kapusa legyen, és majd azt mondhassuk, hogy a Kassai Akadémiáról indult. Hatalmas siker ez az utánpótlásuknak, ezzel megmutattuk, hogy magas színvonalú szakmai munka folyik nálunk. Köszönet minden utánpótlás edzőnek, akik keze alatt Jakub pallérozódott, és köszönet a magyar partnereinknek is, akik éppen azért fektetnek be Kassán, mert óriási lehetőségeket látnak itt“ – mondta Dušan Trnka, az FC Kosice elnöke.

„Azt a koncepciót, amit az Akadémia vezetői és edzői kialakítottak, szeretnénk még tovább fejleszteni. Bízom benne, hogy rövid időn belül megkezdődik az Akadémia létesítményeinek építése, amely jelentős mérföldkő lesz nem csak a kassai, de a kelet-szlovákiai futball számára is. Óriási merítési lehetőséget látunk ebben a régióban és kollégáimmal folytatjuk az eddigi munkát, hogy még több hasonló tehetséget adjunk a foci világának.“-mondta Geri Ádám, a Kassai Labdarúgó Akadémia igazgatója.

Az FC Kosice legnagyobb tulajdonosa a Slovak Sport Development s.r.o., amely a magyar Borsodsport Invest Kft. többségi tulajdonában áll, és amely európai színvonalú labdarúgó akadémiát is épít a kassai stadion közelében. Az erről szóló megállapodást még 2020 decemberében kötötték Kassa városával.

Close Menu