Öt-hat arany a cél a kick-box világbajnokságon

Öt-hat arany a cél a kick-box világbajnokságon

Hétfőtől szombatig rendezik az olaszországi Jesolóban az idei kick-box világbajnokságot. A versenyen a sportág hét szabályrendszerében 65 ország közel 1400 indulója lép tatamira és ringbe. A magyar színeket 44 sportoló képviseli, akiktől 5-6 aranyérmet remél a szakvezetés – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A legfőbb különlegessége a világbajnokságnak az, hogy van – szögezte le Galambos Péter, az MKBSZ elnöke, utalva arra, hogy tavaly március óta minden jelentős kick-box versenyt törölni kellett, és a szeptemberi budapesti világkupa volt az első nagy megmérettetés, ahol a – nyáron a teljes jogú olimpiai tagságot elnyert – sportág elitje ismét versenyezhetett. Az elnök elmondása szerint Jesolóban is hangsúlyt fektetnek a koronavírus járvány elleni óvintézkedésekre: például csak 48 óránál frissebb negatív teszttel lehet majd belépni a csarnokba, ahol a maszkviselést és a távolságtartást is megkövetelik a szervezők.

Sok a világbajnoki újonc a válogatottban, amely a dunavarsányi edzőtáborban készült fel a vb-re – mondta el Jároszkievicz Krisztián csapatvezető, aki a napokban lett a hazai pointfighting szakág vezetője.

“Szabályrendszertől függetlenül elmondható, hogy mindenki a saját tudásához mérten a lehető legjobb állapotban van. Azt látni kell, hogy egy generációváltás közepén vagyunk, ami lehet, hogy az eredményekben nem ugyanúgy mutatkozik meg, mint korábban, de ettől függetlenül most is vannak győzelemre esélyes és világklasszis versenyzőink. Szerintem öt-hat arany így is benne van a válogatottban, és remélem, hogy ezzel a számmal alálövök a majdani végeredménynek.” – mondta Jároszkievicz Krisztián. 

A szakember a Szerencsejáték Zrt. által is támogatott csapatból kiemelte a pointfightingban induló Kondár Annát, aki tízszeres világbajnokkként a pár éve visszavonult Mórádi Zsolttal holtversenyben a sportág történetének legeredményesebb versenyzője, és amennyiben Olaszországban győzni tud, egyedüli rekorderré válik.

Jároszkievicz Krisztián a nagy nevek között említette Busa Andreát, aki 2019-ben pointfightingban, light-contactban és kick-lightban is világbajnoki címet nyert, valamint a ringesek közül Habash Antoine-t, aki korábban szintén nyert világbajnoki címeket.

Külön téttel is bír a világbajnokság a K1-ben érintettek – köztük több magyar – számára. A kick-box ugyanis ott lesz a 2022-es egyesült államokbeli Világjátékokon, ahol a szakágak közül K1-ben rendeznek küzdelmeket. A nem olimpiai sportágak legrangosabb multisport-eseményére a vb-n lehet kvalifikálni: azok szereznek indulási jogot, akik az adott súlycsoportokban bejutnak a legjobb nyolc közé. Jároszkievicz Krisztián szerint a magyarok erre eséllyel pályáznak, de nem lesz könnyű dolguk, mert népes és erős kategóriákról van szó.  

Kick-box világbajnokság, Jesolo, a magyar indulók:

Pointfighting:
Férfiak:
57 kg: Cselovszki Patrik
63 kg: Zajácz Bence
79 kg: Bálint Martin
89 kg: Korpádi Tamás
+94 kg: Koknya Péter
Nők:
50 kg: Török Szonja
60 kg: Szabó Dorina
65 kg: Busa Andrea
70 kg: Simonics Elizabet
+70 kg: Kondár Anna

Light-contact:
Férfiak:
57 kg: Száraz Gergő
69 kg: Fésű Lajos
79 kg: Pintér Bálint
84 kg: Szmolek Emánuel
89 kg: Takács Péter
94 kg: Zsarkó Dániel Péter
Nők:
60 kg: Nagy Rita
65 kg: Mezei Nikolett

Kick-light:
Férfiak:
57 kg: Száraz Gergő
69 kg: Fésű Lajos
84 kg: Szmolek Emánuel
89 kg: Takács Péter
94 kg: Zsarkó Dániel Péter
Nők:
60 kg: Nagy Rita
65 kg: Mezei Nikolett

Formagyakorlat:
Kreatív:
Férfiak: Brebovszky Zoltán, Mónus Viktor
Nők: Esztergomi Antónia, Halustyik Cintia
Kreatív fegyveres:
Férfiak: Mónus Viktor, Nagy István Gábor
Nők: Esztergomi Antónia, Halustyik Cintia
Zenés:
Férfiak: Brebovszky Zoltán, Zahorecz Noel
Nők: Esztergomi Antónia, Halustyik Cintia
Zenés fegyveres:
Férfiak: Mónus Viktor, Schersing András
Nők: Halustyik Cintia

Full-contact:
Férfiak:
57 kg: Bozok Szabolcs
Nők:
52 kg: Szegfi Zsanett
60 kg: Rákóczi Renáta

Low-kick:
Nők:
48 kg: Szeleczki Lilla
52 kg: Zsiga Melinda

K1:
Férfiak:
63.5 kg: Habash Antoine
71 kg: Goman Renátó
75 kg: Csibi Gergely
Nők:
52 kg: Pálfi Viktória
70 kg: Boros Petra

Veteránok:

Pointfighting:
Férfiak:
63 kg: Csejtey Gábor
74 kg: Mészáros Márk
+94 kg: Csikós Péter
Nők:
55 kg: Diligens Klaudia

Light-contact:
Férfiak:
63 kg: Csejtey Gábor
74 kg: Terebesi Csaba
94 kg: Dancsó Zoltán
Nők:
55 kg: Diligens Klaudia
65 kg: Szuknai Zsuzsanna

Kick-light:
Férfiak:
63 kg: Bertalan Gábor Péter
74 kg: Terebesi Csaba
Nők:
55 kg: Diligens Klaudia
65 kg: Gyurcsó-Deák Linda

Close Menu