Két karatés is közel áll a Világjátékok részvételhez

Két karatés is közel áll a Világjátékok részvételhez

A karatés Tadissi Martial és Hárspataki Gábor is jó eséllyel pályázik arra, hogy a világranglista alapján részvételt nyerjen a júliusban az egyesült államokbeli Birminghamben sorra kerülő Világjátékokra. Hivatalos eredményt március elsején hirdet a Karate Világszövetség, a WKF, de a magyarok számításai szerint Tadissi kvótaszerző helyen áll, a tavalyi olimpián bronzérmes Hárspataki pedig elsőszámú tartalékként szintén bizakodhat.


A hétvégén az egyesült arab emírségekbeli Fujairah adott otthont a karate sportág legrangosabb sorozata, a Karate1 Premier League széria ide első állomásának. A versenyen Hárspataki Gábor ezüstérmet nyert, míg Tadissi Martial az ötödik helyen végzett. A mostani, valamint a korábbi jó eredményeknek köszönhetően a két magyar karatés optimista lehet a birminghami részvételt illetően.

A Világjátékokra kategóriánként három fő jutott ki a tavalyi világbajnokságról, és a következő hetekben a világranglistáról újabb versenyzők kapnak kvalifikációt. A rangsort március 1-jén zárják le, ugyanakkor az utolsó pontszerzési lehetőség a Fujairah-i volt.

A magyar szakvezetés a világranglista pontrendszer bonyolultsága miatt egyelőre várakozó állásponton van és óvatos, mindazonáltal a számításaik szerint a 67 kg-ban Tadissi Martial egyike annak a három karatésnak, akik helyezésük alapján indulási jogot érdemelhetnek ki Birminghamre. Hárspataki Gábor a kalkulációk alapján a 75 kg-ban az elsőszámú tartalék pozícióját foglalhatja el, ugyanakkor az előtte álló négy érintett rivális közül többnél is elképzelhető, hogy nem indul a Világjátékokon.

Close Menu