Kilenc magyar érem az I. Teq Fesztiválon

Kilenc magyar érem az I. Teq Fesztiválon

Magyar söpréssel zárultak az I. Teq Fesztivál Teqball tornájának döntői Esztergomban, miután sem női, sem férfi, sem vegyes párosban sem volt jobb a hazai csapatoknál. Kota Gabriella egy órán belül két arannyal gazdagodott, Odnoga Mátyás és Bakó Ádám pedig a világbajnok és világelső szerb duót győzte le a fináléban.

A hölgyeknél az esőszünet miatt szombatra halasztott bronzmeccsel indult a szombati program, amiben Péchy Petra és Vicsek Nóra nyert Amelie Julian és Dezsényi Zsófia ellen, délután pedig következett a döntő. Ács Krisztina és Kota Gabriella ott folytatták, ahol pénteken abbahagyták, és bár az első szettben még meg tudta őket szorongatni az Európa-bajnok Vasas Lea, Janicsek Zsanett páros, a másodikban már hengereltek Ácsék a fő asztalon megrendezett mérkőzésen. Ács kiváló védekezéssel és előkészítéssel, Kota pedig remek befejezésekkel vétette észre magát, és teljesen megérdemelten vitték el a második játszmát is. A páros az egész tornát szettveszteség nélkül hozta le, nem férhetett kétség a győzelmükhöz.

Döntő, női páros:

Ács, Kota (magyar) – Vasas, Janicsek (magyar) 2:0 (9-, 4-)

„Szerencsére a feladásaink és az ütéseink jól sikerültek, pedig nehéz felkészülni egy ilyen mérkőzésre. De minden úgy alakult, ahogy szerettük volna. Az egész tornán jó meccseket játszottunk a meleg ellenére, jó kis torna volt!”– értékelt Ács Krisztina.

Kotának nem sok ideje maradt szusszanni, ugyanis Katz Balázs oldalán szinte rögtön jelenése volt a vegyes döntőben a szerb Maja Umicsevics, Nikola Mitro tandem ellen. Noha a szerbek jobban kezdtek, hamar összeállt a hazaiak játéka, viszont 8:8 után ritmust váltottak aUmicsevicsék és sorozatban négy ponttal elvitték az első játszmát. A második felvonás is szorosan indult, majd a magyarok a lelkes közönség legnagyobb örömére el tudtak lépni. Remek szervákkal növelték az előnyüket Katzék, amit megtartottak a szett végéig és egalizáltak. A döntő etap pedig igazából csak az elején volt kiélezett, mert Kota és Katz utána még eggyel feljebb tudott kapcsolni, ült a védekezés és a támadás is, a vendégek képtelenek voltak tartani a ritmust, így szinte izgalommentes végjáték után került az aranyérem a magyarok nyakába.

Döntő, vegyes páros:

Kota, Katz (magyar) – Umicsevics, Mitro (szerb) 2:1 (-8, 7-, 5-)

„Nem volt egyszerű egyik döntő sem, a női páros kicsit stesszesebb volt, mert az egy olyan párharc, aminek ez már a sokadik felvonása volt, úgyhogy nagyon örülök, hogy nyertünk. Balázzsal pedig ez volt az első tornagyőzelmünk együtt, pedig jó ideje próbálkozunk, viszont valami mindig hiányzott. Nem sokat pihentem a két meccs között, de szerencsére ritmusban maradtam és sikerült győzni!”– mondta a két aranyat begyűjtő Kota Gabriella.

Mitro szintén pihenés nélkül vágott bele második fináléjába, ahol BogdanMarojeviccsel világelsőkként indultak harcba Bakó Ádám és Odnoga Mátyás ellen, akik egy körrel ezelőtt a 11 hónapja veretlen Katzot és Bányik Csabát ejtették ki.

A magyarok hatalmas lendülettel kezdtek, Odnoga nagyobbnál nagyobb lecsapásokat mutatott be Bakó hibátlan előkészítéseiből, az első játékrész igazi diadalmenet volt. A térfélcserét követően is maradt a momentum a hazaiaknál, ám néhány labdamenet után átvették az irányítást Marojevicsék a kitűnő fejjátékuknak köszönhetően, azonban Bakóék meg tudtak újulni, fordítottak, és Odnoga leheletfinom megoldásával lezárták a meccset, egyúttal megszerezték első tornagyőzelmüket.

„Belülről ez egy szoros meccs volt, ki-ki pontokat játszottunk, amiket talán mi használtunk ki jobban és be tudtuk fejezni úgy, hogy ne tudjanak visszajönni, valamint elég jól is védekeztünk. Nagyon sokat jelent ez a győzelem önbizalom szempontjából, ez volt az első nemzetközi tornánk, kijött a lépés, a kémia pedig megvan, mert a pályán kívül is nagyon jó barátok vagyunk és ezt be tudjuk hozni a pályára” – elemezte a tornát Odnoga Mátyás.

„A napi formabeli különbség is dönthetett, egész meccsen flowban voltunk, precízen játszottunk a saját játékunkat, Matyi eszméletleneket ütött, én pedig jól tudtam védekezni és feladni. Most jön Pula, nagy elánnal készülünk, azt is meg akarjuk nyerni és a dobogó felső fokán szeretnénk állni!”– tette hozzá Bakó Ádám.

Döntő, férfi páros:

Bakó, Odnoga (magyar) – Mitro, Marojevics (szerb) 2:0 (7-, 10-)

Teqvolyban mindkét kategóriában amerikai bajnokot avattak, a nőknél Marlee Rice és MacyJerger két szettben múlta felül Réthelyi Zsófit és Divényi Zitát, míg a férfiaknál Nolan Albrecht és Nathaniel Miller három szettben bizonyultak jobbnak a szintén amerikai Adam Homennél és a brazil Jhony Salvadornál.

„Nagyon jól éreztünk magunkat itt Esztergomban, tetszett a vízközeli helyszín és jó meccseket is játszottunk. Örülünk, hogy döntőbe jutottunk, titkon reméltük, hogy eljutunk idáig, mert már egy ideje nem teqvolyztunk, úgyhogy kicsit meglepett, hogy jó formában maradtunk. A szurkolás, a hangulat és a körítés nagyon rendben volt, élveztük a játékot is!”

– mondta a finálé után Réthelyi Zsófi és Divényi Zita.

A magyarok tehát összesen három arany-, két ezüst- és négy bronzéremmel zárták Esztergomban az I. Teq Fesztivált.

Close Menu