Herczig Norbert és fia is ott lesz az I. Hell Diósgyőr Rallyn

Herczig Norbert és fia is ott lesz az I. Hell Diósgyőr Rallyn

Herczig Norbert és fia, Patrik is autóba ülnek az I. HELL Diósgyőr Rally-n szeptember 29. és október 1. között. A négyszeres abszolút magyar bajnok lesz az egyik előfutó, Herczig Patrik pedig a mezőnyben indul, hogy felkészüljön az egy héttel később esedékes magyarországi Európa-bajnoki futamra, a Rally Hungary-re.

„Utoljára 2016-ban volt szerencsém ilyen szerepben a mezőny előtt végigmenni a pályán. Akkor Igor Bacigállal három futammal a bajnokság vége előtt megszereztük az összetett első helyet, és a soron következő Kassa Rally-n előfutók voltunk. Jó emlékeim vannak ezzel a feladattal kapcsolatban. – fogalmazott a feladattal kapcsolatban Herczig Norbert.”

A mezőnyben ott lesz Herczig Patrik is, aki már a hazai rendezésű EB-futamra koncentrál, és az I. HELL Diósgyőr Rallyt egy fontos felkészülési állomásnak tekinti.

 „Eddig csak murván versenyeztem a Peugeot-val, így a diósgyőri futam kifejezetten jó alkalomnak ígérkezik arra, hogy aszfalton is menjek vele” – jegyezte meg Herczig Patrik.

Herczig Norbert szerint telitalálatnak Miskolc környékén versenyt rendezni.

„Aki már rajtolt el azon a vidéken, tudja, hogy milyen közönség van ott. Ők a ralit nemcsak szeretik, de értik is. Bízom benne, hogy a szervezők mernek majd nagyot álmodni, és a jövőben akár elsőosztályú futamnak is újra házigazdái lehetnek.”

Az I. HELL Diósgyőr rally-t szeptember 29. és október 1. között rendezik meg. Ez a HUMDA Országos Rally Bajnokságban szereplő ORB2 és ORB3 mezőnyének az idei záró futama lesz.

I.HELL Diósgyőr Rally

Időpont: 2023. szeptember 29. – október 1.

A verseny során értékelt mezőny: HUMDA ORB2, HUMDA ORB3, Meghívásos

A hétvége fontosabb eseményei:

Szeptember 29., péntek

7.00 – Adminisztratív átvétel

Helyszín: DVTK Multicsarnok

17.00- Technikai átvétel

Helyszín: Miskolc Autóház

Szeptember 30., szombat

7.40 – Gyorsasági szakaszok rajtja

Helyszín: Bükk

15.00 – Rally3-as díjkiosztó (családi programok, aktivitások)

Helyszín: DVTK Stadion, DVTK felirat környéke

Október 1., vasárnap

Szeptember 30., szombat

7.40 – Gyorsasági szakaszok rajtja

Helyszín: Bükk

11.00 – Rally2-es és  Meghívásos kategória díjkiosztó (családi programok, aktivitások)

Helyszín: DVTK Stadion, DVTK felirat környéke

Az I. HELL Diósgyőr Rally szervizparkjának szombaton és vasárnap délelőtt ugyancsak a DVTK Stadion környéke, a DVTK Sportliget lesz a helyszíne.

További információk:

www.diosgyorrally.hu


A verseny promó videója: https://www.youtube.com/watch?v=lA_5Mj7vwgQ&t=2s

Close Menu