Esküvője után már csak a budapesti vb-re koncentrál a karatés Nagy Botond

Esküvője után már csak a budapesti vb-re koncentrál a karatés Nagy Botond

Az október végi budapesti világbajnokságon katában (formagyakorlatban) versenyző Nagy Botondnak zsúfolt szezonja van. A magyar karatés az Eb után az Európa Játékokon versenyzett, megbirkózott egy sérüléssel, majd szeptemberben elvette menyasszonyát, Nórát, és készül a világbajnokságra.

„A feleségemmel 2023-at egyszerűen csak az Események Évének hívjuk. Nem véletlen, hiszen olyan sok dolog történt velünk, és az év egyik nagy durranása még hátra van. Ez a hazai rendezésű világbajnokság, amelyre optimistán készülök. Az év első felében volt egy sérülésem. A jobb combhajlítómmal sokat szenvedtem, de úgy érzem, hogy sikerült mindent a helyére tenni, megtaláltuk a gyógytornászommal a sérülés okát és most már egészségesen hangolódom a hazai vb-re” – mondta Nagy, aki párjával egy hagyományos nagy magyar lagzit tartottak.

A válogatott versenyző elárulta, esküvői tánc is volt, amelyet az akkor még menyasszonyával közösen koreografáltak.

„Úgy gondoltuk, hogy elég sűrű az idei év programja ahhoz, hogy külön tánckurzusra járjunk, Nórinak van táncos múltja, nekem pedig van annyi mozgáskoordinációm, hogy összerakjuk.”

Nagy Botond az elmúlt időszakban jól szerepelt a felvezető versenyeken.

„Teljesen más úgy teljesíteni, hogy nem hátráltat sérülés. Jól sikerültek a megmérettetéseim a közelmúltban, és remélhetőleg ez a lendület kitart a világbajnokságig” – bizakodott Nagy.

A Papp László Budapest Sportarénában október 24. és 29. között rendezik meg a világbajnokságot, ahol  összesen 22 versenyzőnk lép majd tatamira, míg para-karatéban 18 magyarért szoríthatunk. További infók a vb-ről és jegyinformációk a világverseny hivatalos weboldalán, a karatebudapest2023.hu-n találhatóak.

Close Menu