Schmitt Pál és Fürjes Balázs is oktatja a kick-boxosokat

Schmitt Pál és Fürjes Balázs is oktatja a kick-boxosokat

Két magas rangú hazai sportdiplomata is elfogadta a felkérést, és részt vesz a kick-box sportág világszövetsége, a WAKO GameChangers programjának hétvégi budapesti eseményén. A kezdeményezés a WAKO utódlási stratégiájának egyik fő része, amely során 12 kiválasztott fiatalt egy éven át sportvezetői képzésben részesítenek. A folyamat része a szombati workshop, amelyen mások mellett Schmitt Pál, tiszteletbeli NOB-tag és Fürjes Balázs, NOB-tag is előadást tart a fiatal kick-boxosoknak.

A GameChangers-t a világszövetség 2021-ben hívta életre. A 2023-ban megkezdődött második évadában is 12, sportvezetői ambíciókkal rendelkező – szakmai, földrajzi és a nemek egyensúlya szerinti szempontok alapján kiválasztott – sportoló érintett, akik az online modulok elvégzése mellett két személyes jelenléttel zajló workshopon is részt vesznek. Ebből az első most hétvégén, Budapesten lesz, a programot záró workshopot pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Lausanne-i székhelyén rendezik majd.

Nem véletlen a budapesti helyszín, hiszen a GameChangers egyik életre hívója és fő felelőse a korábbi tízszeres világbajnok Mórádi Zsolt, a WAKO Sportolói Bizottságának magyar elnöke, aki ebben a tisztségében tagja a világszervezet elnökségének is.

“A világszövetség a programmal a fiatalokra szeretne nagyobb figyelmet fordítani.  A WAKO ezzel is azt akarja jelezni, hogy számára nem csupán az a fontos, hogy a versenyzők sportkarrierje sikeres legyen, hanem egyéb távlatokat is kíván mutatni. A cél, hogy ha valaki a jelenleg aktív kick-boxosok közül érdeklődik a sportvezetői pályafutás iránt, azt támogassuk meg egy ilyen programmal. És persze a WAKO-nak sem mindegy, hogy a későbbiek során olyan emberek kerülhetnek ezáltal pozíciókba, akik jól ismerik a sportágat és annak működését” – magyarázta Mórádi Zsolt.

Jó példa a GameChangers első évfolyamát elvégzett Rohonczi Jenő, aki azóta a Magyar Kick-box Szakszövetség főtitkára lett. Ugyanakkor az idei 12 hallgató között is van magyar. A korábbi többszörös világbajnok Busa Andrea legutóbb tavaly ősszel aranyérmet nyert a Harcművészeti Világjátékokon, a nagyszerű sikereket hozó sportpályafutás mellett pedig a Magyar Paralimpiai Bizottságnál dolgozik.


A szombati budapesti workshopon Schmitt Pál és Fürjes Balázs mellett előadást tart többek között Baji Balázs, a MOB Sportolói Bizottságának elnöke, Roy Baker, a WAKO elnöke, Espen Lund alelnök és maga Mórádi Zsolt is.

Close Menu