Muaythai – Dudok Károlyt ismét megválasztották a hazai szövetség elnökének

Muaythai – Dudok Károlyt ismét megválasztották a hazai szövetség elnökének

Dudok Károly maradt a Magyar Muaythai Szakszövetség (MMSZ) elnöke. A szervezet tisztújító közgyűlésén a tagság 94 százaléka vett részt, a voksoláson pedig egyértelmű többséggel a régi-új elnök maradása mellett döntöttek a küldöttek.

A tíztagú elnökségben Hajós István, Vojvoda György, Jászka Krisztián, Gyulai Tamás, Mikolai András, Bányász Adrián, Rebrei József, Szöllős Imre és Czinke Gábor kapott helyet. Az elnök és az elnökség megbízatása 2027 decemberéig szól.

„Mostanra beérett a sok munka. A sportágban a felnőtt és az utánpótlás-világbajnokságokon is jól szerepeltek a magyarok, a Világjátékokról nem is beszélve. Amatőr szinten is egyre többen kapcsolódnak be a rendszerünkbe. Ezt a jövőbe mutató szakmai munkát értékelte a tagság, amikor újabb öt évre szavazott bizalmat.” – összegzett Dudok Károly.

A sikereket egy reformprogram előzte meg. Ennek hatására pár év alatt hatalmas előrelépés következett be a versenyeztetés, a sportdiplomácia, és a nemzetközi megítélés terén.

„A teljesség igénye nélkül lehet csak összefoglalni azt a siker ívet, amit ez a kis szövetség bejárt az elmúlt években úgy, hogy mint minden sportágat, a muaythai-t is megszorongatta a koronavírus járvány. Közel másfél év kiesett a nemzetközi versenyéletből, de ez nem szabott gátat a sport szerelmeseinek, hiszen 2017 óta a versenyzőink száma megduplázódott, és a szabadidősportos harcosok száma is már több, mint 3000 fő körül mozog” – áll az MMSZ összegzésében.

Close Menu